Az egyik legjobb, amit a kerttulajdonosok tenni tudnak ahhoz, hogy megfelelő mennyiségű vízzel rendelkezzenek az egész nyári öntözéshez, a kútfúrás. A kút fúrása költséges munka, de hosszú távon többszörösen megtérül. Mutatjuk, hogy milyen költségekkel kell számolni, hogy miből áll össze a kútfúrás ára.
A költségek legfőbb összetevője a tényleges fúrás ára. Ezt rendszerint méterben szokták megadni a szakemberek, minél mélyebben van a víz, annál többet kell fúrni, és emiatt annál magasabban lesznek a fúrási költségek is. A szükséges mélységre általában a környékbeli kutak mélységéről szoktak következtetni.
A fúrás mellett a másik nagyobb összetevő a berendezések, kellékek ára. A fúrt kutakat a talajnak megfelelő csővel védik, valamint szükség van vízszűrésre is, amit általában kavicsszűrővel szoktak megoldani. Ezeken az összetevőkön gyakran lehet spórolni, ha saját magunk vesszük meg ezeket is, valamint a szivattyút is.
Vannak olyan helyzetek, amikor a kútfúrás engedélyhez kötött. Ennek az engedélynek lehetnek költségei, így mindenképpen járjunk utána a feltételeknek a kezdés előtt, ezeket a költségeket ugyanis ki kell fizetnünk adott esetben. Szintén előfordul, hogy adót kell a fúrt kút után fizetni, ennek is érdemes utána nézni, bár a kútfúrás költségeihez viszonyítva az adók kisebb nagyságrendű összeget szoktak jelenteni.